Nem az apámnak tapsolnak…

Zsúfolt szezon után, egy késő délelőtti időpontban sikerült leülnünk beszélgetni Szinetár Dórával.

Már a végét járom – mondja sóhajtva, mosolyogva Dóra -, hiszen nemigen akad szabad estém. Ráadásul a kisfiam tavaly szeptember óta iskolás, és esti előadások ide vagy oda, másnap reggel hat ötvenkor csörög az óra. Szerencsére a gyerek nagyon okos, csak dicséretet hoz az iskolából. Remek külsejét az édesapjától, eszét pedig a nagyapjától, vagyis az én apámtól örökölte. A szüleimmel most Spanyolországba utazik, s később a párommal mi is utánuk megyünk.

Tehát pihensz a nyáron?

Előbb még a Városmajorban lesz előadásom, és be kell fejeznünk a Rómeó-lemezt, amelynek Bereczki Zoltán, a párom a producere. A zenei alapja már készen van, csupán rá kell énekelnünk, no de a „csupán”, ahogy mondani szokták, nem semmi!

Tudod-e Dóri, mi az első emlékem Hámori Ildikó kislányáról? Egy tévéműsorban, amelynek Hajnal, alkony volt a címe, az ágy szélén ült a művésznő-mama, a kislánya pedig az ágyban feküdt. Így énekelték el Luis Armstrong világhírű Luluby című slágerét.

Bizony, ez nem mostanában volt. Öt-hat éves lehettem. Állítólag mindig szépen énekeltem, de szerintem ez azt jelentette, hogy mindig tisztán szólt a hangom. Az iskolában aztán rendre én nyertem meg a prózamondó versenyeket, és ki hinné, hogy így jutottam be egy külföldiek által forgatott koprodukciós filmbe. A főszerepre kerestek egy tizenéves kislányt, s a kerületi úttörő szövetség adta meg a címem. Behívtak a meghallgatásra, és érdekes feladatot kaptam. Beállítottak egy üres ablakkeretbe, és azt mondták, nézzek ki az „ablakon”, és tegyek úgy, mintha megpillantanám az édesanyámat, akit a hidra menet megtámad valaki, ő pedig beleesik a vízbe. A producernek tetszett, ahogyan megoldottam a feladatot, és engem választottak a főszerepre. De fogalmuk sem volt arról, hogy ki az a Szinetár Miklós, akinek a lánya vagyok. Semmi protekció, egyszerűen megfeleltem.

A tini kor nagy popénekes sikered nem tartott sokáig. Miért?

Amikor Szandi a Rákóczi lemezkiadónál sztár lett, akkor a másik magánkiadó, a Proton konkurenciát akart neki teremteni. Miklós Tibor javaslatára Rózsa István producer megnézett a Rock Színház Nyomorultak előadásában, majd tovább ajánlott a kiadónak. A Protonnál három lemezre kötöttem szerződést, Miklós Tibor és Kocsák Tibor voltak a dalok szerzői. Az első korong olyan siker volt, hogy kétszázezer példány után platinalemez lett. Megjegyzem, hogy ma tízezer után már aranylemezt adnak. Haknizni vittek országszerte, a Petőfi csarnokban is többször felléptem, közben egyáltalán nem ismertem sem a nemzetközi, sem a hazai popzenét, az előadókkal is ott találkoztam először. A buszon az emberek az arcomba bámultak, találgatták, hogy a Szandi vagy az Ábel Anita vagyok-e. Belőlem tizennégy évesen országos hírű popsztár lett, de nem tudtam magam hova tenni ebben a helyzetben. Végül a második lemezt megcsináltam ugyan, de a harmadikat már lemondtam. Akkor vettek föl a Balettintézetbe, néptánc-színpadi tagozatra. Nyolctól fél kettőig iskola, fél háromtól a szakmai órák, majdnem minden este játszottam, így a kiadó kénytelen volt belátni, hogy nem csinálhatom a popéneklést tovább. Hálás vagyok ezért az időszakért, mert sokan ismertek meg akkor, ami jól jött később. Azt, hogy eljátszhattam a Légy jó mindhaláligban Nyilas Misit, kicsit ennek is köszönhettem.

Mindig színésznő akartál lenni?

Egyáltalán nem. A szüleim rengeteget dolgoztak, s a nagymamámmal otthon kettesben sokat videóztam. Édesapám operarendezésinek kazettáit tettem be a gépbe, így néztem végig a Sevillai borbélytól a Gianni Schicchin át a Kékszakállú herceg váráig mindent. Úgy megszerettem a műfajt, hogy először operaénekesnő akartam lenni, de azután (kis grimasz jelenik meg az arcán) ez elmúlt. Ha megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt válaszoltam: nem tudom. De ahogyan mások kosárlabdaedzésre vagy sakk-körre jártak, én színházba jártam. Mert élveztem és jól szórakoztam. Sosem határoztam el, hogy színész leszek, játszottam darabokban, tanultam, érettségiztem. Akkoriban rendezte a Művész Színházban Schwajda György az Üvöltő szeleket, és Nagy-Kálózy Eszter terhessége miatt, az ő helyére kerestek egy beugrót. Törőcsik Mari pedig látott engem a darabban, így ő ajánlott. Beugrottam, sikerült. Ezután Vámos László tanár úrtól és Törőcsik Maritól kaptam ajánlólevelet, amelynek alapján a Színész Kamarában kiállították a diplomámat. Schwajda pedig leszerződtetett Szolnokra, ahol egy évig játszottam a West Side Storyban és a Vízkeresztben, Olivia grófnőt… Majd hirtelen észrevettem, hogy felnőtt ember lettem, s ez a foglalkozásom, máshoz nem is értek. Bár talán (újra ironikus kis mosoly a szájzugban) ehhez sem, csak nem olyan feltűnő.

Néhány számodra fontos előadást sorolnék. Nyomorultak, Légy jó mindhalálig, Valahol Európában, Miss Saigon, Padlás, Oliver, Mozart, szinkronizálások… Majd tavalyelőtt a Lili bárónő Sopronban, ahonnan az új Nemzeti Színházba vezetett az út, Weöres Sándor: Holdbéli csónakosának Pávaszem szerepéhez. Hogyan?

Valló Péter volt az igazgató Sopronban, tetszett neki, amit Lili bárónőként látott tőlem, s mivel ő rendezte a Weöres-darabot a Nemzetiben, és a Pávaszemhez énekes-színész kellett, így engem választott. Hála istennek, elképesztő siker lett. Örömömből azonban sokat elvettek a körülmények. A premier előtt például az édesanyám nevét le kellett adnom, hogy a Nemzeti Színházba egyáltalán beengedjék. Szomorú, ahogyan a régi Nemzeti Színházbeli nagy színészek lába alól kihúzták a talajt. Bemutatóm volt az új Nemzetiben, és én intéztem el, hogy be tudjon jönni édesanyám, aki a Nemzeti… pardon, a Pesti Magyar Színház tagja. Szép, ugye? Sajnos, olyan jellemző ez erre a magyar színházi világra…

„Ugorgyunk”, ahogy Pósalaki bácsi mondja a Légy jó mindhaláligban. A 2003-2004-es szezon utolsó bemutatója és hatalmas sikere az Operettszínházban a Rómeó és Júlia musical változata volt Kerényi Miklós Gábor rendezésében. Vágytál Júlia szerepére?

Eszembe sem jutott, én Capuletné vagy Montague-né szerepével kacérkodtam. Hála istennek, ez a Júlia nem olyan, amilyent megszoktunk, van benne valami furcsaság. Az előadásról megjelent plakát nagy vihart kavart, mert hogy félmeztelen vagyok rajta, de végül is semmi nem látszik, hiszen háttal fotóztak… Nagyon szeretem ezt a plakátot, mert szép és tökéletesen kifejezi a mi előadásunkat. Vadabb, maibb, bevállalósabb, hiszen ilyen a korunk. Az egész előadást nagyon szeretem, büszke vagyok, hogy benne lehetek. Sokan húzták a szájukat, hogy miért kell ezt így játszani, meg hogy ez nem Shakespeare. Pedig ha ő láthatná, szerintem tetszene neki.

Mi lesz jövőre?

Ősszel a repertoárdarabok, majd márciusban új bemutató, a Szép és a szörnyeteg. Arra gondoltam, hogy én a szekrény, vagy a tollseprű, vagy a kiskanál leszek benne, de kiírtak a Szépség szerepére. Kíváncsian várom, a próbákat januárban kezdjük.

Akadt problémád amiatt, hogy Hámori Ildikó és Szinetár Miklós lánya vagy?

Huszonöt éves koromig nem érzékeltem semmi ilyesmit. Bár olykor nyilván bántottak emiatt, de nem mondták soha a szemembe. Az elmúlt egy-két évben megütötték ugyan furcsa mondatok a fülemet, de úgy véltem, ezekkel nem kell törődnöm. Ha vége van egy-egy előadásnak, és az együttest köszöntő ünneplés nekem is szól, akkor nem az apukámnak tapsolnak. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ők a szüleim, rengeteget kaptam és tanultam tőlük.

László Zsuzsa