– A címlapon te vagy Hamupipőke. Szeretted a meséket?

– A legmeghatározóbb meseélményem az, amikor az óvodában előadtuk A kiskakas gyémánt félkrajcárját, és szerencsém volt a kiskakast alakítani, amire nagyon büszke voltam.

– Lehettél is: főszerep.

– Abszolút. És igazi karakter. A népmeséket viszont, megmondom őszintén, nem szerettem, túl sok volt bennük a horror meg a vér. Andersenről nem is beszélve! Úgyhogy amikor én kicsi voltam, az anyukám verseket mondott nekem, főleg Weöres Sándor-verseket, ezeket mondtam aztán a kisfiamnak is. Marci másfél, talán kétéves volt, amikor már kívülről tudta őket. Próbálkoztam nála is népmesékkel, de nem nagy sikerrel, viszont a hosszabb történeteket, regényeket nagyon szerette. Elkezdtük, abbahagytuk, másnapig törhette a fejét, vajon hogyan folytatódik majd.

– Azt hittem, a mesélésből az édesapád is kivette a részét. Operamesék például…

– Igen, ha operába mentünk, előtte elmondta, most meg Marcinak mondja el, hogy mi is a történet, hátha esetleg nem derül ki az előadásból... Nálunk édesanyám volt az aktív gyereknevelő fél, a papámnak akkor lettem én is és a kisfiam is igazi „társ”, amikor már lehetett velünk beszélgetni. Igaz, ő már egy másfél éves gyereket is szellemi partnernek tekint, nem vár, amíg az tizennyolc éves lesz.

– No és hogy álltál a királylánykodással?

– Teljesen kimaradt! A mamám mindig rövidre vágta a hajamat, hogy majd szép, erős legyen, szemüvegem volt, úgy néztem ki, mint egy helyes kisfiú. Volt ugyan hosszú hajú babám, akinek a haját mindig becsavartuk, de őt is inkább pelenkáztam, etettem, tologattam. Volt Barbie babám is, neki házat gyártottunk az anyukámmal, abban rendezkedtem mindig. Úgy látszik, már akkor is inkább a lakberendezéssel voltam elfoglalva… Olyanra, hogy én beöltöztem volna királylánynak, nem emlékszem.

– Ehhez képest most a színpadon hosszú ruhák, hosszú haj, miegymás…

– Meg az, hogy másban is tudok örömet találni. Nem is keveset. Amikor körbenézek otthon, az olyan leírhatatlanul jó érzés. Legalább olyan jó, ha nem jobb, mint amikor az előadás végén tapsolnak.

– Tudod élvezni az életet, és ez fontos.

– Mérhetetlenül. Ezt a papámtól tanultam. Vagy örököltem? Nagyon tudok örülni a mindennapokban is. Ha most meg kellene mondanom, milyen nekem egy olyan igazán kerek nap, többen el sem hinnék. Például nem azzal végződne, hogy állok a színpadon, és sikerem van. Nem szeretném, ha félreértenének, mert szeretem, amit csinálok. Most jelent meg DVD-n a Rómeó és Júlia, és ahogy ott ültünk a bemutatóján, és fogtam a kezemben, azt éreztem: ezt már tőlem senki nem veheti el. Tudod, a színháznak van egy olyan oldala, hogy tízkor vége, és lehet ugyan vitatkozni utána, hogy jó voltam-e aznap vagy nem, csak éppen nem érdemes. De most van valami biztos, hogy én, ennyi idősen itt tartottam, így néztem ki, ezt tudtam, ilyen volt körülöttünk a világ.

-Erre a bizonyos kerek napra visszatérnék,de ha ez a DVD ilyen sokat jelentett nem gondoltál arra,hogy lemezt készíts?Vagy,hogy legyen egy nagy koncerted,amit szntén fel lehetne venni?

-Egyedül nem.Semmit!Önnáló estet sem készítenék,már amikor énekeltem,akkor is velem volt a tánckar. De az igaz,hogy férjemmel Zolival gondolkozunk közös lemezen,bár még semmi nem biztos.De jó lenne.

-Akkor most nézzük ezt az igazán kerek napot!

-Na jó,hát vannak korlátok,mert ugye azzal kezdődik,hogy felkelek és elviszem a kisfiam az iskolába.Ami,mármint a felkelés nem tartozik a legnagyobb élvezetek közé. Haszafelé bevásárolok,csupa olyat amit szeretek,aztán hazamegyek és reggelit készítek a férjuramnak. Vele én mindent szeretek csak úgy együtt lenni,beszélgetni,mert annyira meg tud nevettetni!Nagyon egymásra vagyunk hangolva.Ebédet főzök,azt is szeretek,később elhozom Marcit,és míg ők tanulnak én teszek-veszek a közelükben leginkább hallgatózom. Zoli sokszor tanul Marcival,és amúgy is határozott elképzelései vannak a gyermekneveléssel kapcsolatban,méghozzá jók.Aztán mivel Budakalászon lakunk,ahol nagyon jó a levegő,mindenképpen lenne egy hosszú séta,mondjuk a szüleimhez akik négyutcányira laknak. Velük is elbeszélgetnénk,meginnánk egy teát,aztán megint otthon vagyunk. Együtt Marcit lefektetjük,meggyújtjuk a gyertyákat.Ennyi.Annyira eltudnék így lenni...

Eszembe jutott,hogy amikor a kapcsolatotok kezdődött,te jóval előrébb tartottál a pályádon mint ő.

-Nagyon becsülöm azért,hogy beköltözött hozzánk,a mi körülményeink közé.Persze szokták azt mondani,hogy a jót könnyű elviselni,de ez hülyeség nem így van.Van férfi aki ragaszkodott volna hozzá hasonló helyzetben,hogy fogjam magam meg a gyereket,és költözzünk be egy panelház tizedik emeletére,ha ő azt az egzisztenciát tudja nyújtani.De Zoli hajlandó volt megkötni a maga komprumisszumait-mert azok voltak....

-Azért hosszú távon nem biztos,hogy működött volna.

-Már csak azért sem,mert nem tudnék olyan férfival élni,akinek nincs perspektívája,ambíciója.De mostanra úgy alakult,hogy abszolút Zoli a családfenntartó.

-Akinek igen szép rajongótábora van!

-Hát igen.Sokszor amikor a színház előtt várnak minket,az az érzésem,hogy tőlem szinte cak udvariasságból kérnek autogrammot.Mégsem akarják azt mondani,hogy köszönjük de csak a férjedtől szeretnénk.....