Bíztatóan hangzik. Mi szegte mégis kedvüket?
A kemény realitások. Először tökéletesíteni kellett volna az üzleti filozófiát és a kivitelezést. Sokszor például minden igyekezetünk ellenére túl sokat kellett várni az ételre. Arról nem beszélve, hogy adósságkupaccal kaptuk meg a céget, egy gentlemannek nem nevezhető úrtól. Továbbá nemcsak üzletvezetőt nem találtunk a vállalkozáshoz, de nekem is választanom kellett volna a színházi és a gasztronómiai szerelem között. A színház gyerekkorom óta megadja életem kereteit. Hamar rájöttem, hogy már a választás szó is képtelenül hangzik ebben az esetben. A színházat nem lehet egy kicsit csinálni, ott kell lenni egész szívvel.

Ennyire nehéz állandó készenlétben lenni? 
Évad végén, nyáron döbbenek rá, hogy milyen lenne színház nélkül az élet. Ám rövid időn belül máris visszazökkent a szeptember, és újra ott találom magam a színpadon, ebben az édes rabszolgaságban.  

Egy musicalszínész számára a művészi megformálás nagy fizikai erőpróbát is jelent. Mennyire vigyáz magára?  
Szeretek főzni, és minden érdekel, ami finom. A bioboltok lelkes látogatója vagyok, igazi gourmand. Önkínzó sosem voltam, csak azt eszem meg, ami jólesik. Az időnkénti tisztítókúrák pedig visszabillentik a belső egyensúlyomat. A reformtáplálkozás az egyetlen fegyverem, és az általános jó közérzetemért is megteszek mindent. Talán sokaknak megdöbbentően hangzik, de az éttermet is úgy terveztük,  hogy testet-lelket megtisztító menükkel egy legyet üthetünk két csapásra. A kímélő ételekkel egyrészt a közérzetünk javul, jótékony mellékhatásként pedig a fölös kilóktól szabadulunk meg. A testsúlyproblémák - az orvosi esetektől eltekintve - nagyrészt pszichés okokra vezethetők vissza. Nyaranként én is idegi alapon hízok. Valamelyik kolléganőm mondta a minap, hogy ha nem színésznő lenne, biztosan nem a tonhal saláta lenne a kedvence. Úgyhogy siker ide, hírnév oda, letesszük a magunk kis áldozatát Tháliának.  

Az életrajzát böngészve meglepődve láttam, hogy a Táncművészeti Főiskolán diplomázott. Hogy került egy musical színésznő a mozgásművészethez? Vagy épp fordítva történt?  
Olyan sokszínű a művészeti műfajok világa, nem áthidalhatatlan a távolság a próza, tánc, zene között. Néptánc szakon végeztem a főiskolán. Három éves koromtól tizennyolcig szó szerint végigtáncoltam a gyermekkoromat. Jártam művészi tormára, jazzbalettra, néptáncra. Budapest valamennyi tánciskolájában, táncművészeti előadásán megfordultam. A nézőtérről csodáltam a nagy koreográfusokat, kurzusokat látogattam, lestem a nagyoktól. Egyszóval nem volt perc, amit nem a mozgás töltött ki. Mostanában meglepődve tapasztalom, hogy egyre távolodik az az idő, amikor még aktívan sportoltam. Évekig remekül megéltem a "sportpályafutásomból". Talán elfogyott a munícióm, jógázni mégis nagyon szeretnék.   

A keleties szemlélet miatt? 
Egyrészt megfogott a filozófiája, másrészt ha lehet, kerülöm a tömeget a magánéletemben. Estéről estére körbevesznek a színházban, így talán megbocsátható, hogy a szabadidőmben egy kicsit visszahúzódnék.

Úgy tűnik, a bulvár, különösen tavalyi esküvője óta a "nyomában" van. Lehet kezelni ezt a kéretlen figyelmet?
Nos, ez egy nehéz kérdés, de el kell fogadni, hogy a szakmámmal jár. Veszélyességi pótlékot nem igényelhetek csak azért, mert ismert vagyok. Sokakkal ellentétben úgy érzem, ha az életünk napsugarasabb eseményeit megosztjuk a nagyközönséggel, nincs jogunk visszautasítani ezt a figyelmet, ha mondjuk rosszabbul mennek a dolgaink. A Jászai Mari-díjjal elismertek és megtiszteltek. Tartozom annyival a szakmának és a közönségnek, hogy igyekszem méltósággal kezelni a hírnévvel járó kötelezettségeket. Persze rendkívül nehéz higgadtnak maradni, ha a véleményemmel homlokegyenest ellenkező cikket látok viszont a lapokban, noha az újságírókkal előre egyeztettük a tartalmat. De ugyanez érvényes a főcímekre is, néha én lepődöm meg a legjobban, mi minden történt - tudtunk kívül - a házunk táján. A férjem, Bereczki Zoltán szintén szakmabeli, kollégám az Budapesti Operett Színházban. Nagy szerencsém van vele ebben is, hiszen a párom remekül kezeli a sajtót, és abszolút interaktív a kapcsolata a rajongóival.
(A teljes cikk a Punch Magazin 2006/2. számában olvasható.)

Szederkényi Éva