- Nagyon szépen laktok, jó érzés ide belépni. Ugye, nem régen költöztetek be? Látszik, hogy minden új, mégis otthonos.
- Mindössze egy éve lakunk itt, a papám anyagi segítségével kerültünk ide. Évekig nézegettük Zolival ezt a házat kívülről, mígnem egyszer csak a benne lakó idős házaspár meghirdette eladásra. Azonnal jöttünk érdeklődni és sikerült is megvennünk. Eredetileg még kuckósabb volt, még zegzugosabb, többek között ez tetszett benne nekünk.
- Saját elképzelés vagy belsőépítész segített a kialakításban?
- Szinte mindent mi találtunk ki, egy építész segített lerajzolni az elképzeléseinket, de alapvetően a saját ötleteink alapján készült el a belső tér. Az építkezés folyamán minden pillanatot végigkísértünk, így közben is formálódtak a tervek. Szerettünk volna egy faoszlopocskát betetetni, az asztalos azonban egy egész fatörzset hozott nekünk, ez nagyon meghatározza a konyha és az ebédlő hangulatát. A téglafalakba pedig úgy kerültek lukak, hogy egy tégla kiesett és Zolinak megtetszett, hogy lyukas és több ilyen kis fülkét is kialakíttattunk.
- Kicsit meglepődtem, hogy éppen estefelé talállak itthon. Ezek szerint éppen nem játszol?
- Kicsit visszavettem a tempóból… Most a színházban is kicsit lazább az életem. Nem titok, hogy kisbabát szeretnénk. A színházi létet sokan teljesen lazán kezelik, számomra azonban ez egy stressz-forrás, hazahozom a problémát és itthon küszködöm vele. Két terhességet is elveszítettem, s úgy gondolom, hogy az okok között az is szerepel, hogy sokat vállaltam magamra. Nekem az a megoldás, ha egy kicsit nyugodtabb életet élek. Azt mondják, hogy a gyerek már a születése előtt is tanítja az embert. Én hiszek ebben.
- Szerintem nincs okod igazán szomorkodni, s bár kissé racionálisan hangzik, de a terhességek negyven százaléka vetéléssel végződik.
- Tudom és azt is, hogy nem véletlenül veszítjük el a babát, valószínűleg nem születne meg egészségesen.
- Az első gyermekedet korán szülted, huszonévesen…
- Pontosan 19 éves voltam. És mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy vállaljon korán gyereket, ha teheti – mondja ragyogó arccal. Fizikailag pillanatok alatt regenerálódtam, és egyáltalán nem aggódtam, hogy mi lesz, hogy lesz… Minden természetes volt számomra a gyerek nevelésében. Most másképpen állok ehhez a kérdéshez, de talán tudatosabban is fogom majd megélni, ha újra kezemben tarthatok egy kisbabát.
Marci közben „engedélyt” kér a fürdésre. Kicsit meg is lepődöm, hogy ennyire önálló, de Dóra aztán beavat fia önállóvá válásának rejtelmeibe.
- Egy-két éve történt meg először, hogy Marci azt mondta: „Anya, amíg elkészíted a vacsorát, addig én megfürödnék.” Semmiféle rábeszélés nem volt előtte, ez teljesen magától alakult így. Képzeld, az idén nyáron először engedtük el kézilabda táborba. Nagyon izgultam érte, mindennap fel akartam hívni, végül csak a tanító nénivel beszéltem, aki megnyugtatott, hogy minden a legnagyobb rendben van. Marci nagyon jól érezte magát a táborban és valljuk be, egy percig sem volt rám kíváncsi.
- Vannak színészi ambíciói?
- Járok drámajátékra az iskolában, Detre Annamáriához – mondja Marci csillogó szemmel. Most például A becsületes tolvaj Marci című előadást fogjuk előadni, s valószínű, hogy én leszek benne a főszereplő. Régebben néptáncoltam is, azt nagyon szerettem, de már megszűnt.
- Dóra, te mennyire hiszel a gyereknevelésben? Vagy inkább a példamutatásban?
- Tudom, hogy a példamutatásban kellene, de az nem mindig megy…- neveti el magát. Azt hiszem, az élettel kapcsolatban vannak elveim, nem kifejezetten a gyerekkel, hanem az egymással való kapcsolat minőségében hiszek. Próbáljuk egymást emberszámba venni, ez nagyon fontos. A másik hibáit nem ismételgetjük, mert szerintem akkor azok szinte elkezdenek élni.
- Marci nevelésében is többen részt vesztek. A szüleid néhány utcányira laknak, gondolom, ők is segítenek.
- Ez valóban így van, a nagymamák aktívan benne vannak a gyerek gardírozásában, az édesapám is vigyáz Marcira, sokszor ő hozza el a teniszedzésről.
- Marci megnéz téged, ha fellépsz a színházban?
A Rómeót talán ötvenszer is láttam – szól közbe.
- Igen, egy előadást többször is, de ez talán túlzás – teszi hozzá Dóra. A háttérben beszélget a kollégákkal, jól elszórakoztatják egymást.
- Úgy emlékszem, hogy volt idő, amikor a színészet mellett kacsingattál más szakma felé is. Közgazdaságtant kezdtél el tanulni.
- Nem fejeztem be, így semmiről nincs is papírom a mai napig. De mivel az édesapám mindig azt mondta, hogy a színészet nem egy foglalkozás, ezért mindig próbáltam egy harmadik lábon is megállni. Nemrégiben egy barátnőmmel bioéttermet nyitottunk, de nem találtunk jó üzletvezetőt és sajnos be kellett zárnunk, mert nem működött. Szóval, én mindig töröm a fejem valamin, de még nem sikerült megtalálnom, hogy mi lenne igazán nekem való…
- Én mindig azon gondolkozom, hogy így tíz évesen lehetne-e még belőlem nagy focista vagy híres színész – kapcsolódik be a beszélgetésbe újra Marci - , de az életrajzok szerint ennyi idősen már minden futballsztár tudta az összes cselt, a nagy színészek pedig már mind színpadon álltak…bár azért nem mindegyik…
- Tényleg… Dóri, te mióta játszol?
- Tizenegy éves korom óta. Én akkoriban bohóc vagy operaénekes akartam lenni.
- Ezektől azért nem áll annyira távol a színészet. S a párod is színész, ugyanabban a társulatban, az Operettben léptek föl. Számít, hogy az életben is egy pár vagytok?
- Zoli kiváló partner a színpadon, mint ahogy az életben is, de a jelenlegi szerepeinkben a színpadon nem találkozunk, legfeljebb egy-egy szemvillanás erejéig.
- Prózai szerepálmaid nincsenek?
- Kaptam már meg álom-szerepet, és voltam benne nagyon rossz…. Ma már fontosabbnak tartom, hogy jó kollégák vegyenek körül, és négy felkiáltójellel, hogy jó legyen a rendező. A My fair lady-t játszottam Zalaegerszegen, azt szívesen eljátszanám Budapesten is, újra. A Kabaré Sally-éről is álmodoztam, de egyenlőre alkatomnál fogva szívesebben osztanak rám naivába-hajló karaktereket, amikben persze mindig megpróbálom megkeresni a drámai vonalat…
- Marci egyedül alszik el, vagy mesélsz neki?
- Régebben felolvastam neki, most már magának olvas. A Harry Pottert mindketten nagyon szerettük, de a végére ért és most egy újabb könyvvel „küzd”.
- Nagyon szép konyhátok van. Szívesen főzőcskézel benne?
- Igen, de néha becsúszik egy pizza rendelés. Amennyire lehet, odafigyelek az
étkezésünkre, ha tehetem, bio joghurtot veszek, a zöldséget a faluban vásárolom, olyantól, akiről tudom, hogy kistermelőtől szerzi be. Szeretem a chipset, de abból is próbálok olyat választani, amiben a krumplin, a són, és a növényi olajon kívül nincs más, se tartósítószer, se adalékok. Évek alatt alakult ki nálam ez a „biománia”, fokozatosan álltunk át erre a fajta életmódra. Mindannyian szeretjük ezeket a termékeket és ráadásul semmit nem kell magunktól megvonni. Még a csokit sem, amit Marci például nagyon szeret.
AJÁNLOM AZ OLDALT
