| Cikkek : Szinetár Dóra: A legfontosabb, hogy legyen még egy babám! |
Szinetár Dóra: A legfontosabb, hogy legyen még egy babám!
2007.08.22. 15:21
Szerencsésnek érzi magát, mert megtalálták a feladatok, olyan sikertörténetekben lehetett főszereplő, mint a Rómeó és Júlia, vagy a Mozart! De Szinetár Dóra most már csak egyetlen szerepre vágyik, újra anya akar lenni. A színésznővel egy bioétteremben beszélgettünk.
Miért éppen bioétterem?
Szinetár Dóra: Hat éve betévedtem egy bioboltba, ahol nagyon ronda sütik voltak. Mivel éhes voltam, vettem, és nagyon ízlett. A családomat is próbálom ezen elvek szerint etetni. Egészen jól bírják.
Hány éves korában lépett először színpadra?
Dóra: Rendes nagyszínházi produkcióban, a Nyomorultakban, tizenegy évesen, de egy véletlen folytán négyévesen léptem először színpadra. A mamám a Várszínházban játszott a Két árva című darabban. Egy alkalommal megbetegedett az egyik gyermek szereplő. Be kellett mennem a színpadra, és azt mondani Psota Irénnek, hogy: "Tessék, néni.” Nem is nagyon emlékszem rá, de azt elmondhatom, Psota Irén volt az első partnerem.
11 éves kora óta dolgozik?
Dóra: Igazából nem. Akkor lett belőle munka, amikor először mentem úgy színpadra, hogy nem volt kedvem. Aki azt mondja, hogy vele ilyen még nem történt, az hazudik. Húsz éve csinálom, szerencsés vagyok, mert 19 évesen éreztem először, hogy elegem van az egészből. Nem tetszett a rendezés, utáltam a kollégákat és magamat is. Az a darab meg is bukott.
Sosem siratta a gondtalan gyermekéveket, mint egy úszó olimpikon?
Dóra: Óriási a különbség, nekem nem kellett reggel hatra uszodába járnom. Attól meghalnék! De a színházi világot minden gyerek élvezi. Úgy fogtam fel, hogy ez a hobbim, és ezzel tölthetem az időm. De ugyanúgy halálra bicikliztem magam a Római-parton, ugyanúgy voltak barátaim, és jártam diszkóba táncolni, mint más gyerek. Igazán a táncról szólt akkor az életem. Berczik Sári nénitől tanultam a művészi tornát, Igaz Lucytól, aki Ullmann Móni nagymamája, pedig sokféle táncot a dzsesszbalettől a cigánytáncig.
Édesanyja Hámori Ildikó, édesapja Szinetár Miklós. Két sikeres, különleges ember. Nem voltak nagyok az elvárások?
Dóra: Szó sincs róla. Sosem akarták, hogy az ő pályájukat válasszam. A papám azt szerette volna, hogy jogász legyek. Szerintem az a nyomasztó, ha egy gyereknek idióták a szülei, nem az, ha különleges emberek. Nagyon jó gyermekkorom volt... még mindig jó.
Azt mondta egyszer, elkényeztette a sors, semmiért nem kellett megküzdenie. Ezt nem hiszem.
Dóra: Nem is igaz. Úgy pontos, hogy nagyon szerencsés életem volt. A feladatokért nem kellett megküzdenem, azok megtaláltak. Azzal küzdöttem, hogy jól megcsináljam.
Hány darabban játszik?
Dóra: Az Operettszínházban a Rómeó és Júliában, a Mozart!-ban és a Szépség és a Szörnyetegben. Elvileg játszom a Vígben a Padlásban, a Nemzetiben a Holdbéli csónakosban, csak az a baj, hogy nem tudunk egyeztetni.
Szoros a napirendje?
Dóra: Napja válogatja. Holnap elutazunk egy hónapra az Operett társulatával Münchenbe, a Deutsches Theater meghívására a Mozart!-tal.
Szerencsére férje, Bereczki Zoltán is a társulat tagja, így együtt utaznak.
Dóra: Különben nem mennék. Még sosem dolgoztunk így külföldön, már nagyon várjuk.
Ki vigyáz addig Marcira?
Dóra: Az első két hétben itthon lesz, a mamámnál, aztán az anyósom kihozza, és velünk marad.
Mi lett volna, ha nem színésznő?
Dóra: Az ügyvédi pálya mellett egy csomó minden akartam lenni. Voltam kereskedelmi szakos, tanultam közgazdaságtant, de mivel közben már tag voltam a színházban, nem bírtam idővel. Ha most belépnék egy könyvesboltba, az ezoterika felé mennék. Ha szerelmes vagyok, akkor a verseket választom.
Ezt is ön mondta: "Világéletemben szerelmes voltam, már ovis korom óta. Hol egybe, hol kettőbe.” Ennek már vége?
Dóra: Olyan is volt, hogy kettőbe, de az csak ritkábban. Nem, nincs vége. Most egybe vagyok szerelmes. De már nem kell verseket olvasnom, csak át kell mennem a másik szobába. Annyi a különbség, hogy ha most azt veszem észre, nem vagyok szerelmes, nem rohanok el, nem mondom, hogy nincs keresnivalónk egymás mellett, hanem kitalálom, hogyan lehetnék szerelmes újra életem párjába. A mamám is azt mondja, olyan kapcsolatban kell élni, hogy amikor nem nagy a lángolás, akkor is tudjunk miről beszélgetni, tudjuk egymást tisztelni.
Sikerült feldolgoznia a babája elvesztését?
Dóra: Túl vagyok rajta. Most, hogy a Rákellenes Liga mellrák elleni kampányának arcai lettünk a mamámmal, elgondolkodtam a jó hozzáálláson. Az életemben most az a program, hogy beteg vagyok, és az a feladat, hogy meggyógyuljak. Vártam a babát, de ő pont nem akart jönni, talán nem találta ideálisnak a körülményeket. Hiszem, ha fizikailag és lelkileg felkészülök, jönni fog. Biztos vagyok benne, legközelebb jön. Úgy képzelem el a világot, hogy egy ember élete nem akkor kezdődik, mikor kibújik a mamából, hanem a fogantatás előtt. Bizonyos kultúrákban ezt úgy mondják: ráül az anyjára. Ahogy a kisfiam sok mindenre megtanít, úgy egy meg nem született gyermek is nagyon sok mindenre meg tudja tanítani a szüleit. Például arra, hogy mi a fontos az életben.
Ön min változtat?
Dóra: Olyan leterhelt fizikai állapotban, amilyenben én élek a színházban négy éve, magamat elhurcolom, de még egyet nem. Nekem most az a legfontosabb, hogy legyen még egy babám. Ezt meg is beszéltem a színházban. Nem próbálok, és olyan előadásszámot kértem, ami egészséges, és kerek lélekkel meg lehet csinálni. Nem azt gondolom, hogy ez volt életem nagy tragédiája. Csak kaptam egy figyelmeztető jelet, ha egészséges gyereket szeretnék szülni, változtatnom kell. Hálás vagyok, hogy részese lehettem egy olyan sikertörténetnek, mint a Rómeó és Júlia, vagy a Mozart!. De négy éve fáradt vagyok. Megérkezett az utánpótlás a színházba, most megtehetem, hogy kivonom magam a forgalomból.
Mire vágyik Szinetár Dóra?
Dóra: Annyi mindenre, meg semmire sem. Leginkább még egy gyerekre. Meg aztán még egyre.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
